Amikor én gondolkoztam azon, hova tovább a nyolcadik után, nem volt nehéz dolgom. Legalább is, ha informálódni akartam, akkor vagy elkértem a suliból a könyvet, amiben minden benne volt, vagy elbattyogtam a könyvtárba, ahol volt mindig friss, legalább 2-3 olvasótermi példány, amit lehetett böngészgetni. Elcsodálkozni azon, jé, mik vannak.

Most haladunk a korral, húú, van infós szupersztráda, bárminek utánanézhetsz. Aha. Csak hiszed. De lehet, hogy igaz, csak én vagyok egy béna lúzer, aki kétütemű Trabival pöfög rajta. Pedig eddig azt hittem, keresgélésben nem vagyok annyira gyenge. Gyerek továbbtanul. Az új törvényt, sitty-sutty megszavazták, sínen van minden, pannon puma már megint nagyot vetődik, húdejó. Megszoktuk már, hogy szarunk bele az egészbe, alkalmazkodunk a helyzethez, max elmorzsolunk pár „anyádat”, meg ennél szebb kifejezést. De igyekszünk a jég hátán maradni.

Akkor most három év a szakmunkás? Négy év a szakközép? Vagy mi? Oké, nyugodtan várok, majd elkérjük a suliból a felvi könyvet, mert a mi könyvtárunkban nem csak felvi könyv nincs, de általában könyvtáros sem, a takarító nyitja ki, ha mindenáron be akarsz menni, mert olyan könyvbuzi vagy. Van könyvtáros is persze, csak ritkán lehet elcsípni, két éve nem tudok beíratkozni. Suli. Hááát, az új, az idei még nem jött meg…  Aztán váratlan fordulat! Szerdán megérkezett A KÖNYV! Na jó, minden nyolcadikos ofő kapott egyet. De az ofő nem adja oda, mert a tavalyi is eltűnt valakinél a múlt héten. Tanács: itt egy cím szuperfriss infókkal, keressünk rá ezen, ami érdekel minket.  www.kir.hu Jó. Keresek. Csak éppen lószart sem találok. Olyat, hogy egyszerű szakmakereső, egyáltalán nem találok rajta. Jaj de jó lenne most felütni a könyvet, s a magam együgyű módján szépen végignézni hátul a betűrendbe szedett tartalomjegyzéket, ahol ott állna a hőn keresett szakma, mellette az oldalszámokkal, amit fel kéne lapozni… Na jó. Láttam én már karón varjút, ha beszarok is, akkor is találok valamit ezen a nyüves oldalon. Képes vagyok uralkodni a káoszon - legalább is így hittem, amikor a legnagyobb kupiban is három másodperc alatt előszedtem bármit, amit kértek tőlem... Hoppá. KIFIR tanulmányi terület kereső modul. Oké, van itt minden, de engem nem lehet csak úgy lerázni. Beírom „A tanulmányi terület valamely jellemzője” után a szakma hivatalos kifejezését. Ami minden iskola oldalán a szak hivatalos megnevezése, amire a jelentkezést be kell adni.  Nulla találat. Hm. Akkor beírom, az egyik, benne szereplő kifejezést.  Ismét nulla találat. Feladom, mert a kicsi bőg, mivel egyedül töltött a narancslés dobozból a pohárba, ezért úgy néz ki, mint aki beeresztett. Este új próba. Gondoltam beírom, hogy „és”, de inkább beírom, a másik, kevésbé szakmára jellemző szót. Nini, van 21 találat. De ügyes vagyok! Hozzáteszem, van pár iskola, amiről tudom, hogy képez, még sem szerepel a jegyzékben. A szakoldalakon igen. Megnézem a már eredetileg is elsőnek bejelölni tervezett iskola honlapját. Az újdonságok között szerepel, hogy a tavalyi tanévre milyen szakokat hirdettek meg… Hm, az ideiről semmi. Huszonötödik becselezős guglizás eredményeképpen kiderül, hogy hoppá, lesz ott szakközépiskolai képzés is, de mégsem abban az iskolában hivatalosan, de gyakorlatilag ott. Még jó, hogy mondtam a gyereknek, jelentkezzen központira.

Aztán tesztelgetem tovább az oldalt. Kinéztem egy-két szakmát, ami nem egy szóból áll. Élelmiszer- és vegyi áru eladó ( szintén a hivatalos megnevezése a szaknak). A keresés eredménye: Talált tanulmányi területek száma: 0 az 6 749-ból/ből. Biztos én vagyok a béna, de akkor ez hogy a rákban működik?

Van kedvetek tesztelgetni? Akkor javaslom, próbáljatok az alábbi szakokra rákeresni:

csecsemő- és gyermekápoló

csecsemő- és gyermeknevelő - gondozó

pénzügyi- számviteli ügyintéző

lótartó- és tenyésztő

épület- és építménybádogos

műköves és épületszobrász

vasútépítő és fenntartó technikus

Ezekből a szakokból a legtöbbre nem ad találatot, ha a teljes , hivatalos megnevezés kerül beírásra, de van, amelyiknél működik. Van néhány, ahol a szakma mindkét jellemzőjére ad ki találatot, de van, ahol az egyik szóra igen, a másikra nem...

Jövőre továbbtanul a gyerek? Ha olyan amatőr htb-k vagytok, vagy kocanetesek, mint én, akkor gyakoroljatok, keressetek! Ha pedig megtaláltátok az oldalon a megoldást, a csövön a lyukat, ami nekem nem sikerült, akkor osszatok nyugodtan, jól viselem, igazatok van, csak mutassatok rá a helyes útra!

És még egy kis apróság... Emlékeztek azokra az iskolai feladatokra, ahol a tankönyvekben írásban kellett válaszolni és mondjuk a három mondatnyi válaszra a tankönyvszerkesztők nagylelkűen felkínáltak egy max tíz cm hosszú sort, ahová csak a legmikroszkopikusabb betűkkel dolgozó puskaírók tudtak volna nagy bravúrral három mondatot bezsúfolni? Hát, ilyen dezsavű érzésem volt, amikor a jelentkezési lapot töltöttem és igyekeznem kellet valahogy beírni, az egyik megjelölt iskola 117 betűből álló - a kötőjeleket, a kötelező 1 egység kihagyását még nem is számoltam- hivatalos nevét, a Jelentkezési lapon rendelkezésre álló 74 rublikába. Kísért a múlt...

RR